Az előszóból kiderült tehát, hogy egy fehér 1200-as Lada veszett kárba. A nagyszüleimé volt hivatalosan, de közkézen forgott a családban.

Egy autószerelő rokonuktól vették meg néhány évvel korábban, de nem igazán sikerült megszokni, így valamelyik családtagnak kellett vezetni, ha mentek valahová. Inkább az az érdekes, hogy miért éppen Lada került a családba? Mindig is Trabant vagy Wartburg állt az udvaron, ezekkel nőttünk fel, tanultunk meg vezetni. A kollégiumi évekre (1998 körül) datálom a Ladák iránti szeretetem kezdetét. Egyik osztálytársamnak 1200-es Ladájuk volt, és emlékeim szerint sok órát töltöttünk azzal, hogy eldöntsük, melyik jobb autó, a Lada, a Wartburg, netán a Trabant. Viccesnek tűnik, de jelzem, hogy ekkor kb. 16 évesek lehettünk, és inkább szórakozásból vitáztunk, unaloműzőként. Valami mégis megragadt bennem, mert később már teljesen magával ragadott a Ladás téma. A kollégiumi könyvtárból selejtezett Tamás György-Virágh Iván: "Zsiguli/Lada Hogyan tovább?" című könyv lett a bibliám, oda-vissza elolvastam vagy ezerszer, pedig ekkor még fényévekre voltam egy saját kocsitól.
Másik motiváció lehetett, hogy autószerelő ismerősünknél töltöttem a nyári szünidő egy részét öcsémmel. Kisegítettünk neki, ha volt munka. Vizes csiszolás festés előtt, meg ami éppen adódott. Mondanom sem kell, hogy szép számmal fordultak meg nála Ladák is. Neki egy fekete belsős meggypiros 2107-ese volt, elöl ültetve, sportkormánnyal, benzin-gáz üzemre átalakítva. Volt szerencsém többször is vezetni, ha el kellett ugrani valamiért. Úgy érzem, ennek komoly szerepe volt abban, hogy a későbbi autóm szinte ugyanilyen lett, és nem kerek lámpás vagy ezerötös.
Ekkorra már imádtam a típust, ami neki is kapóra jött, így az ő második autóként használt fehér 1200-ese nagyszüleimhez került. Sajnos nagyanyámnak nem sikerült megszoknia a gépet, ami azt illeti, nekem is kellett egy kis idő, amíg kiismertem. Leginkább a hidegindítással küzdöttünk, főleg télen. Benzin-gázos volt, de hiába lett leállítva benzinnel korábban, az indulás mindig nehézkesen ment. Nyáron gázüzemben indítva például az volt a trükk, hogy a szívatót félig kihúzva indítózok, majd amikor elkapja, villámgyorsan visszalököm. Így érthető, hogy nem tudott vele boldogulni, ezért hamarosan egy használt Suzukit vettek, a fehér 1200-es pedig anyáméké lett.

Innentől még többet tudtam rajta vacakolni. Kapott autórádiót, központi zárat és riasztót is. Sajnos ezek sokáig nem működtek üzemszerűen, így megszokottá vált, hogy nincs beriasztva, csak bezárva. Ez is okozta későbbi vesztét. Ekkortájt a főiskolán már nem sok tárgyunk maradt, és átmentünk levelező tagozatra, hogy mellette tudjunk dolgozni. 2006 nyarán kezdtem életem első munkahelyén Székesfehérváron. Továbbra is a koleszban laktunk mint albérlők, havi 6 ezer! forintért, így azért lehetett félretenni. Munkahelyemen céges autót is használhattam, de szüleimet meglátogatva otthon beülni a Ladába, teljesen más érzés volt. Sok hétvégét töltöttem a bütykölésével, néha sikertelenül, de hát valahol el kell kezdeni. Emlékszem, amikor haverommal Hall-jeladós gyújtást készítettünk hozzá. Az enyém nem igazán sikerült jól, vagy nem állítottam be rendesen, mert a próbaúton 15 km után feladta a küzdelmet, visszadurrogott a karbiba, és megkértem anyámat, hozza utánam a régi gyújtáselosztót. A kocsinak egyébként voltak egyéb problémái is, például nagyon nagy zaj jött a kardán vagy a difi felől, így 90-nél már a rádióhallgatás és a beszélgetés az utastársakkal vagy mobilon felejtős lett. Egyszer kapott még bontott hengerfejet is, mivel a szelepfészkek bekokszolódtak a gázüzemtől, és nem zártak jól. A szétszereléskor lehetett látni, hogy a dugattyúk se állnak a helyzet magaslatán, egy motorgenerált simán megérdemelt volna. A központi zárak esetleges működése is állandósult, a riasztóról nem is beszélve. Talán ezért lett átállítva "valet" üzemmódra, amikor is csak a zárakat nyitja vagy csukja, de nem riaszt be.

Története 2008 tavaszáig tartott. Otthon éppen nélkülözni tudták pár hónapra, így felmerült az ötlet, hogy használjam én, legalább addig sem áll. Sajnos valaki másnak is felmerült egy hasonló gondolat a fejében, csak ő úgy gondolta, ne nálam álljon, hanem nála. Az ember azt hinné, egy lakótelepi parkolóban nem lehet észrevétlenül tenni semmit, mert ezer ablak néz rá, valamelyikből biztos figyel valaki. Nem így van, most már tudom. Eltűnését sem vettük észre rögtön, feljelentést természetesen tettünk a rendőrségen, de 30 nap múlva lezárták az ügyet.

Az idő múlásával egyre jobban hiányzott az orosz technika, a vezetés élménye. Az az élmény, ami a modern autókban már nem található meg, mert (nagyon helyesen) feláldozták a kényelem és biztonság érdekében. Sokan nem értik, miért élmény egy hangosabb, benzinszagú, butább futóművű, nagyobb holtjátékú, többet fogyasztó autót vezetni. Ez a blog nem nekik szól. Munkahelyemen korszerű, új vagy elég fiatal autókkal kellett dolgoznom, amiben a vezetés nem annyira fárasztó, sokkal kényelmesebb, mint egy ilyen korú autóban. Napi több száz km vezetése esetén ez áldás tud lenni. Talán éppen ezért vágytam ennek ellenkezőjére egy saját autó képében.